tóépítés fürdőtó naturpool úszómedence építés

PDF Nyomtatás E-mail

 

Fürdőtó * Naturpool * Úszómedence építés

 

 

A 80' évektől kezdődően Európa szerte több tízezer fürdőtó épült.

Egyre nagyobb az érdeklődés a fürdőtavak iránt. Persze! Ha az embernek van egy saját tava, nem kell egy jó fürdésért kilométereket utazni, parkoló helyet keresgélni, sorba állni belépőjegyért, stb. Elég, ha ledobja a ruháját és akár a teraszról, be a fürdőtóba. Az ilyen módon megépített tó nem csak a kert dísze, hanem a család vagy akár egy közösség felüdülését, pihenését és szórakozását, sportolását is szolgálja.

A természet közelsége, a tó friss illata, a vegyszermentes víz, úszás, fürdés közben érezhető lágysága, magával ragadó, semmihez nem hasonlítható érzés.Magyarországon a nyári hónapokban, a fürdőtavak átlaghőmérséklete 22-28 C°, ami legalább 2-4 C° melegebb, mint a kerti úszómedencék vízének átlaghőmérséklete. És nem csak nyáron, hanem egész évben élvezetet nyújt, sokszínűségével, látványával, és használhatóságával. Télen az alaposan befagyott tó korcsolyázható, mintegy színteréül szolgálva a gyerekek, vagy akár a felnőttek téli szórakozásának.

Az eltelt 30 év alatt kialakította a maga saját kultúráját, és a kezdeti hibákon okulva, napjainkra már kialakultak a hosszútávon már jól bevált építési és technikai megoldások, szisztémák. A Fürdőtóépítők Nemzetközi Szervezete (IOB) meghatározta és I.-től - V.-ig típusokba sorolta az épülő fürdőtavakat. Legfontosabb szempontként kialakításukat, az alkalmazott szisztémát, karbantartási igényüket és várható ápolási/fenntartási költségeiket vették alapul.

Közösségi fürdőtavak

 

A Közösségi fürdőtavak építése elmaradt hazánkban az Európai országokhoz viszonyítva, illetve igazán el sem kezdődött. Az Unióban már évekkel korábban elfogadott, a fürdővizekre vonatkozó jogszabályok, magyarországi bevezetésével még adósok maradtunk, nálunk még nem alkalmazzák. Csak remélni tudjuk, hogy hamarosan itthon is sorkerűl a jogszabályok mielőbbi módosítására.

Társaságunk mindenesetre már felkészülten várja!

Naturpool * Úszómedence építés

 

A NaturPool (természetes kerti úszómedence), vegyszermentes fürdővízével, az elmúlt években kezdett elterjedni, a tóépítési technológiák, és a medence/tótechnikai berendezések jelentős fejlődésének köszönhetően. Kis területi igénye (akár 20 m2-től), és arányai (úszózóna : szűrőzóna / 80: 20 %), lehetővé tették, hogy a kevés területtel rendelkező helyeken, kis telkeken is építhető legyen.

A Naturpool medencék a tiszta vegyszermentes vízben való fürdőzés élményét biztosítják!

A Naturpool medencékre jellemző, egyszerű, funkcionális építészeti vonalvezetés, a sík, egyenes felületekhez párosul egy magas hatásfokú biológiai víztisztítás. Vizuálisan és funkcionálisan egy hagyományos úszómedence, de a fürdőzés élményét a természetes, lágy, jó illatú vegyszermentes fürdővíz fokozza. A Naturpool medencék felszerelhetők minden olyan élmény és látványelemmel ami a fürdőzők kényelmét és komfortérzetét növeli. Felszerelhető ellenáramoltató berendezéssel, masszázs-fúvókákkal, medence világítással, felületi elszívókkal (skimmer), vagy megépíthető akár feszített víztükörrel. A Naturpool medence fűtése, medencefedéssel kombinálva lehetőséget nyújt a kora tavasztól késő őszig való fürdésre is.

Sok kerti úszómedence tulajdonos döntött medencéjének átalakításáról NaturPool medencévé, egyrészt megspórolva egy esetlegesen szükségessé vált medence felújítást, másrészt pedig, a lényegesen alacsonyabb fenntartási költség, és karbantartási igény indokolta a változtatást. Óriási előnyük még a bio úszómedencéknek (kis fürdőtavaknak), a vegyszermentes fürdővízben való fürdésen kívül, a környezetükkel jobban harmonizáló látványuk okozta élmény.

Az Ön által elképzet formájúra, és izlésének a legmegfelelőbb anyagokból, akár pár hét alatt megépítjük fürdőtavát, úszómedencéjét. Megrendelőnk igénye szerint kialakíthatunk látvány, illetve élményelemeket, tó és medencevilágítást, valamint pancsolót, vízesést, patakot, vagy szökőkutat.

A Fürdőtóépítők Nemzetközi Szervezete (IOB) előírásainak megfelelően építjük fürdőtavainkat! Fürdőtavaink vízminőségére garanciát vállalunk!

 

Módosítás dátuma: 2011. december 10. szombat, 14:19